A Sky News szerint Jeff Bezos bevásárolhatja magát a Liverpool FC-be
Eduardo Saverin, a Facebook társalapítója is a vásárlók között van.
Személyre szabható hírfolyam
Szűrj témakörre, forrásra vagy kulcsszóra. Minden hír az eredeti oldalra vezet.
Eduardo Saverin, a Facebook társalapítója is a vásárlók között van.
Eddig az erőmű folyamatos termelése miatt nem igazán látszott, hogy ténylegesen mennyivel melegíti a hűtővíz visszaengedése a Dunát, de a szinte teljes leállás most ezt megmutatta.
Két hónapon belül ez már a második eset.
A Lili és a bátorság című előadás célja a szülő-gyerek párbeszéd segítése és a fehérneműszabály népszerűsítése volt. Hankó 2024-ben megvonta tőle az állami támogatást.
A hatóság elrendelte az érintett készítmény patikákból és egészségügyi szolgáltatóktól, valamint betegektől történő visszahívását.
A volt miniszterelnök környezetében többen szeretik az órákat, összeszedtük, mit lehet tudni az övéről.
10,93 másodperces idővel jutott be az esti elődöntőbe.
A 2026-os életműdíjat Ascher Tamás, a posztumusz életműdíjat Nádasdy Ádám kapja.
A KDNP-s Rétvári Bence szerint a miniszterelnök az ország első számú rémhírterjesztője. Parlament percről percre.
A Tisza Párt frakciója hivatalosan is államfőnek jelölte Baka Andrást, a Mi Hazánk által támogatott Tóth Máté energiajogász viszont nem kapta meg a szükséges számú aláírást. Hétfőn Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament, kövesse a HVG-n!
A megállapodás értelmében az SZTE méri a levegő minőségét, az ipari szennyvíz, a talajvíz és a talaj állapotát és a zajszintet a BYD szegedi gyára körül.
Az ügyészség reményei szerint a 45 éves ír férfi feltételesen sem szabadulhatna.
Nem meglepő módon Baka András köztársasági elnöki jelölése után kilőtt a nevére keresők aránya, az viszont már egy fokkal érdekesebb, hogy nemcsak a kegyelmi botrány, de még Sulyok Tamás is többször „lenyomta” az internetes keresések tekintetében.
Magyar Péter szerint közel 1000 milliárd forinttal csökkentették a költségvetési hiányt.
Letűnt civilizációk sziklába vésett mementói, vadregényes tájak, egyedülálló élővilág – a strandokon és szállodákon túl is van élet Törökországban. Ezúttal Marmaris környékét fedeztük fel.
Véget ért a köztársasági elnökök castingja, kedden megválasztják Baka Andrást, de előtte még a Tisza és a Fidesz összecsap, hogy ki is a felelős az elmúlt hét aszályáért, és hogy teljesített Magyar Péter az energiakrízisben. Kéthetes szünet után jön újra a parlament, Róna Dániel elemzésével indítjuk az élő közvetítést.
Regisztrálj különleges olvasóklubunkra, ahol Bodor Ádám Sinistra körzetéről beszélgetünk Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel augusztus 29-én a Dürer Kertben.
Divatosak, látványosak a hosszú női körmök, azonban az érintőképernyők használatánál inkább hátrányt jelentenek. Amerikai kutatók ötlete, egy prototípus körömlakk frappáns megoldással lehet úrrá ezen a gondon.